,,Mielőtt elszabadulnál…”

Művészetek Völgye - A harmadik nap összefoglaló


Ezennel megkezdtük harmadik napunkat a Művészetek Völgyén, ami egyben fesztiválunk felét is jelentette. Ismét korán ébredtünk, ezúttal a rekkenő hőség keltett minket, a keddi borús időjárás után szerdán szikrázó napsütés várta a fesztivállakókat. Reggelink elfogyasztása után izgatottan vágtunk bele harmadik napunkba, hiszen este Elefánt koncertre voltunk hivatalosak.


Az Elefánt igazán előkelő helyet foglal el szívünkben, már sok éve a kedvenc zenekaraink közt tudhatjuk őket. A 30Y és a Hiperkarma után, az Elefánt volt számunkra az első olyan zenekar, akik hasonlóan az említett előadókhoz, nemcsak zeneileg, hanem szövegileg is megfogtak minket.


Rajongásunk állandó és minden bizonnyal életünk hátralévő részében is végig fognak kísérni minket az Elefánt dalok. Az idei évben Elefánt koncertekből számolhattunk a legtöbbet, nem kétség, a

kedvenc koncertélményeink szinte mind a zenekarhoz köthetőek.

Nem kellett sokat várnunk, hogy Elefánt-hangulatban teljen napunk; az esti koncert előtt dél környékén a Petőfi udvarban találkoztunk Szendrői Csabival, aki egy Hajógyár: zene x szöveg beszélgetés keretében mesélt szövegeiről és alkotói folyamatáról. A legnagyobb hőségben is sokan gyűltünk össze, az udvar megtelt lelkes hallgatókkal. Csabi ezután a Káli Kunyhóban folytatta napját, ahol egy improvizatív minikoncert keretében láthatták a nézők, de mi ezúttal nem követtük őt, a beszélgetés után megebédeltünk és körbejártuk Kapolcsot: megnéztük az 51-es körzet kiállítását, levendula szörpöztünk a Mank Artporta udvarán, háttérben A velünk élő Petőfi című pop-up kiállítással, valamint megvettük szeretteinknek szánt ajándékainkat, melyek általában kézműves kerámiák, hűtőmágnesek szoktak lenni, de idén házi szörpöt is vittünk haza magunkkal.


Az esti koncert előtt jártunk a Momentán udvarban is, valamint meghallgattuk a Kőbánya udvarán az Élő zenés rocktörténet - Legendás utazó dalok részét is, mely ismét elnyerte a tetszésünket, sok-sok kedvencünk csendült fel, még mindig a hétfői KFT lázban élve énekeltük az Afrikát.


Koncertkezdés előtt egy órával érkeztünk meg a Panoráma színpadhoz. Minden évben az Elefánt koncertes nap szokott lenni fesztiválunk fénypontja, viszont idén vegyes érzelmekkel távoztunk a koncertről, melyről nem a zenekar tehetett, sokkal inkább az összegyűlt közönség.


Elsősorban le kell szögeznünk, hogy Szendrői Csabi munkássága nagyon közel áll a szívünkhöz és éppen ezért esik rosszul amikor a közönség nem tudja ezt értelmezni. Természetesen mind tudjuk, hogy egy fesztivál közönsége sosem lesz olyan, mint egy dedikált koncert közönsége, de meg kell említenünk, a kapolcsi esték egyik legfájdalmasabb pontja az volt, amikor a Kardhal című számra többen elkezdtek egy pogó kört kihúzni és várni a soha meg nem érkező drop-ot. Ehhez képest a Bordahajtogató közben elmaradt a pogó, pedig tipikusan az a zárószám, ahol a katarzis a csúcsára ér és mindenki ott tudja hagyni, amit magában szorongatott vagy őt szorongatta.


Ettől függetlenül innen is szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy Csabit idézve

megtanultunk repülni.

Ezen a koncerten is megjártuk a poklot és sikerült elszabadulnunk a zenekarral. Az Elefánt eklektikus hangzásvilága tökéletesen bemutatja, hogyan lehet stílusokat áthidalva is eljuttatni az aktuális üzenetet a hallgatóhoz. Ezt valahol az Én rémálomszerű tortúrája és a Macskák magába forduló romantikája közé lehet a legjobban elhelyezni.


Ezen a koncerten hallottuk elsőként élőben a című számot, ami élőben talán jobban is hangzik, mint a stúdiófelvételen. Valahol itt is a keserédes szájíz jelenik meg a gyakorlott Elefánt hallgatóban, mert bármennyire is tudunk azonosulni az új irányvonallal, valahol nem ezt a szövegvilágot szerettük meg az Elefántba, ez viszont ellentmondásos azzal, hogy az állandó fejlődés és változás igenis

kísérletezéssel jár, melyben viszont teljesen érhető a relevanciája.


A koncert felépítése nagyjából a szokásos forma alapján működött, hullámozva jelentek meg a számok és érzelmek. Egy-két nagyobb zúzás - Por és Nem számít- után, tökéletesen belefér egy Sokáig vártalak. A közönség éppen ezt keresi, egy olyan hullámvasutat, ami teljesen átmossa az ember lelkét belülről, ahol a zenekar és a hallgatóság lelkei, gondolatai, küzdelmei és bűnei összekapcsolódnak és közösen oldódnak fel a Nirvánában.


Régi ismerősként köszönt vissza a Tizenhat is, mely szerintünk a legjelentősebb Elefánt számok közé tartozik, a 2015-ös megjelenése óta csak

egyre aktuálisabb lett az üzenete,

ebben az igen fojtó kulturális berendezkedésben, ahol ,felsült rangok benntört hangon” ,próbálják az emberek torkán lenyomni a ferdített igazságot.



Összeségében persze elérkezett a várva várt katarzis és mindenki el- és fel tudott szabadulni. Az Elefánt dalok még mindig csodálatosak, Csabiék pedig igazán kitettek magukért és bár most a fesztiválközönséggel nem voltunk egy hullámhosszon, élveztük az estét. Egy dolgot mondhatunk, járjatok Elefánt koncertre, csak ne a fővárosiakra, mert arra már sosincs hely! De ha sikerült eljutnotok, garantáltan megtanultok repülni.


A nap zárásaként meglátogattuk a Harcsa Veronika udvart is, ahol a Mayberian Sanskülotts koncertezett. Remek lezárása volt az alliteráló kapolcsi kaotikus Elefánt koncertnek, egy nyugodtabb, letisztultabb zenei hangzást képviselő hálás zenekar és hálás közönség kellemes hangulatú előadását figyelhettük meg a háttérből, őszintén élvezve a számunkra gyakran ismeretlen számokat is.

226 views0 comments

Recent Posts

See All